A szenzoros feldolgozási zavar (SPD)

• A mai napig lábujjhegyen járok a hideg járólapon. Persze, tudnék teli talppal is járni, de egyszerűen viszolygok tőle, hogy letegyem a lábam. Bocs!
• Általános iskolás kisfiú nem hajlandó hosszú nadrágot felvenni. De nem kicsit, hanem egyáltalán nem! Értsd ez alatt, hogy kint szakad a hó, repkednek a mínuszok, de a kisfiú nem tűri meg a lábán a hosszú nadrágot. 
• Óvodás kislány felteszi a fülhallgatót, zenét hallgat, közben répát reszel. Neki ez a nyugi!
• Óvodás kislány úgy alszik el, hogy könyöközik. Apukája betartja könyökét a kiságyba és a kislány elalvás közben azt gyűrögeti.
• Saját kislányom sok mindennek kitüntetett jelentőséget tulajdonít, aminek erős hangja van. A kitüntetett jelentőség alatt mesevilággal, megszemélyesítéssel átszőtt, csodálat és félelem izgalmas elegyével kevert viszonyulást értek. A kisvasút hangosat dudál, de rajong érte, a hajszárítótól fél, de nagyon jó barátok. De legalább a fagyis autó csak egyszerűen gonosz.
• Második osztályos kisfiú öklendezik, ha a turmixolt krémlevesben egész zöldség darabot talál. Ez nem vicc, az anyukája ezt pontosan érti, mert ő pedig a kukoricát és a zöldborsót ki nem állhatja, rosszul van az állagától.
• Ajándékba sétarepülést kaptam 2 fő részére. Egy barátomat elhívtam, aki készséggel jött velem. Mielőtt felszálltunk, biztosít róla, hogy vett be bőven Daedalont, nem lesz semmi baj.

Vannak dolgok, amiknek nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget. Egy hideg járólap, egy hosszú nadrág, egy repülőgép kabinja vagy egy darabka főtt zöldség: apró, mindennapi dolgok, amelyek valakinél észrevétlenül elsimulnak, másnál viszont erős testi, érzelmi, olykor akár fiziológiai reakciókat váltanak ki.

Nem is tudatosodik bennünk, hogy miközben mindennapjainkat éljük, érzékszerveinken kereszül mennyi inger érkezik hozzánk a külvilágból, illetve saját testünkből. A különböző ingerek továbbítódnak a központi idegrendszerbe és létrejön belőle egy észlelési, azaz szenzoros élmény.

A szenzoros élmények mélyen személyesek. A verbalitás és a tudatosság határán helyezkednek el, de alapvetően meghatározzák a közérzetünket, reakcióinkat, és sokszor a kapcsolatainkat is. Érzékszerveink által kapcsolódunk bele legközvetlenebbül a fizikai világba. Ezekből a tapasztalatokból szövődik össze élményvilágunk egy jelentőségteljes és nagyon intim része.

Éppen ezért fontos, hogy erről beszéljünk, de úgy, hogy közben nem stigmatizálunk, hanem megpróbáljuk jobban érteni azt, ahogy mások, gyermekünk, vagy akár mi magunk érzékeljük a világot.

A szenzoros feldolgozás idegrendszeri háttere

Szigorúan dióhéjban! Az érzékszervekből érkező információk feldolgozása nem egy passzív folyamat. Élményvilágunkat folyamatosan konstruáljunk és idegrendszerünk folyamatosan dolgozik azon, hogy a különböző csatornákon érkező információt rendezze, rendszerezze, szűrje, kiemelje, elhanyagolja. A legfontosabb agyterületek ebben a folyamatban:

• a thalamus, mely egyfajta kapuőrként működik és szelektál a beérkező érzékszervi ingerek között
• A kérgi területek, ahol az egyes érzékleti modalitások (látás, hallás, tapintás, szaglás, ízlelés) kérgi feldolgozása, illetve ezek összefésülése történik egy komplex élménnyé
• a limbikus rendszer is egy fontos hely, ahol az egyes ingerek emocionális tartalommal töltődnek meg.

Nagyon fontos, hogy az észlelés és a mozgás szoros kapcsolatban áll egymással. Gondoljunk csak arra, hogy ha valaki mezítláb egy homokozó peremén sétál. Egyrészt a talpa alatt érzi a patka textúráját, valamint a homokszemek bizsergető érzését. Egész teste finom, tudattalan kontroll alatt van, annak érdekében, hogy megtartsa egyensúlyát. Eközben a belső fülben található egyensúlyi szervrendszer (vesztibuláris rendszer) érzékeli a fej helyzetét és mozgását, míg a proprioceptív rendszer, ami egyfajta saját-test érző rendszer — az izmokból és ízületekből érkező információk révén — arról ad visszajelzést, hogy hol van a test a térben, és mekkora erőfeszítést kell kifejtenie. Ez a folyamatos párbeszéd test és agy között alapozza meg a biztonságérzetet, a koordinációt és a testi tudatosságot. Mert a mozgás nem csupán izomműködés – hanem érzékelésből szőtt, tapasztalatban érlelt mozdulat.
Az érzékelés és mozgás összehangolása, vagyis a szenzomotoros integráció, már a méhen belül elkezdődik. A mozgások, például a bukfencezések a magzatvízben, a belső érzékelési élmények (mint a saját szívhang vagy ringatózás), mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a fejlődő idegrendszer „megtanulja”, hogyan is kell reagálni, szabályozni, értelmezni az ingereket. Az élményfeldolgozás képessége nem adott – tanulni kell, de valójában az első 7 év során fejlődik ki teljesen.

Adottság, nehézség, zavar

Ha a szenzoros feldolgozásban résztvevő területek között az összhang és az információáramlás nem megfelelő, az idegrendszer összjátéka felborul és létrejön a hiszti, a gyávaság, a rosszaság, a rigolya és egyéb hangzatos címkézések, amiket hirtelen felindulásból hajlamosak vagyunk osztogatni. Mindezek hátterében tehát ott van a  szenzoros feldolgozási zavar. Azaz, ami talán elsőre nem biztos, hogy zavaró, mert mindenki egy kicsit más, mindenki egy kicsit másképpen faxnis, fura, bizarr, és egy ideig mindenki tudja tolerálni a másik furaságát. Viszont amikor már ezek a furaságok megnehezítik, vagy akár el is lehetetlenítik a mindennapok folyását, akkor már beszélhetünk zavarról. Értem ez alatt, hogy:

• Csak csipszet és sült krumplit képes enni valaki, mert minden mástól öklendezni kezd
• Az öltözködés annyira nehézkes a címkék, varratok, különböző anyagok miatt, hogy az elindulások közelharccá válnak, az meg, hogy időre történjen valahova az odaérés egyszerűen lehetetlen
• Nem érzi saját testének határait, mindenkinek nekimegy, mindenkit felborít
• Sem autózni, sem buszozni, sem hintázni nem lehet a gyerekkel. Az egyetlen biztonságos és elviselhető közlekedési mód számára a lassú séta, maximum a hordozó, kényelmetlenül szorosra húzott hevederekkel. 
• Nem érzi a saját testében keletkező érzeteket, értem ez alatt, hogy pisilni, vagy kakilni kell, esetleg a saját éhségét, vagy jóllakottságát
• Nem lehet csak egyféle mosószert használni, mert ha kiszagolja, hogy másikat használtunk, azt senki nem teszi zsebre

És folytathatnám a sort, de minden képzelőerőm és tapasztalatom kevés ahhoz, hogy érzékeltessem milyen változatos formában és helyzetekben tud előjönni a szenzoros feldolgozási zavar. 

Tuti, hogy szenzoros a gyerekem, most mi lesz?

Bár a “szenzorosság” egyre inkább megjelenik a pszichológiai és szülői köztudatban, azt fontos tudni, hogy az SPD (Sensory Processing Disorder) önálló diagnosztikai kategóriaként jelenleg nem szerepel a hivatalos diagnosztikai rendszerekben, például a DSM-5-ben. Ez nem jelenti azt, hogy a problémák ne lennének valósak – kérdezzünk meg erről egy kimerült, kétségbeesett szülőt – csupán azt mutatja, hogy a tudományos konszenzus még alakulóban van.
Ha már ismerjük a szenzorosság fogalmát és kinyílt a szemünk a effajta problémákra, érdemes kicsit figyelni a gyerekünket. 

• Mik azok a helyzetek, amik nehézséget okoznak? Milyen ingerek jelennek meg ezekben a helyzetekben? Milyen tevékenységek, társas helyzetek vagy környezeti tényezők segítenek oldani a nehézségeket?
  Egy szakembernek nagy segítség lehet, ha ezeket már előre figyeljük és akár kicsit kísérletezünk is. 
• Érdemes felkeresni a témával foglalkozó megbízható online felületeket. Jó kiindulópont lehetnek például a The STAR Institute (https://sensoryhealth.org/), vagy magyar nyelven a Kék Erdő Alapítvány anyagai (https://www.kekerdo.hu/), esetleg a DSZIT egyesület honlapja (https://www.dszit.hu/szuloknek/bevezetes-szuloknek). Nagyon fontos ugyanakkor, hogy ne vesszünk bele a fellelhető, mérhetetlen információ tengerbe. Fontos, hogy bővítsük ismereteinket, de az ismeretek rendszerezésében a diagnózisok felállításában kérjük szakember segítségét!
• Egy idő után be szokott köszönteni a kilátástalanság, ami jele lehet annak, hogy ideje segítséget kérni. Gyermekpszichológus, fejlesztőpedagógus, konduktor vagy gyógytornász segíthet a helyzet megértésében és támogatásában. Érdemes olyan szakemberrel  konzultálni, aki jártas a szenzoros feldolgozási zavarok világában.
• Fontos, hogy a szülők felismerjék: csak akkor tudnak hosszú távon támogató és türelmes jelenlétünket biztosítani gyermekünk számára, ha saját testi-lelki szükségleteinkre is figyelmet fordítanak. Ha sorozatnézés kell hozzá, akkor az, ha mérhetetlen mennyiségű nagyszülői segítség, akkor az, ha egy pohár bor és a távolbameredés, akkor az.

Mikor kérjünk segítséget?

Ha a nehézségek megnehezítik a mindennapok menedzselését, ha kifáradtunk, ha tanácstalanok vagyunk, ha egyedül vagyunk a problémákkal, szóval, ha szükségünk van rá. Fontos tisztázni, hogy segítséget kérni nem kudarc! Senkinek sem feladata és soha nem is volt az, hogy egyedül nézzen szembe a gyereknevelés minden kihívásával, ami egy atipikus fejlődésű gyermek esetében akár extrém sport is lehet. Ahogy egy afrikai mondás tartja: „Egy gyermek felneveléséhez egy egész falu szükséges”. Kérjünk tehát bátran segítséget!

Ha a cikk végén szüksége van további útmutatásra a különböző szenzomotoros terápiákról, akkor ebben a cikkben van lehetőség bőveben olvasni erről a témáról.Minden más írásom itt található.